Anime 18+ Anti Top 10
Azaz, milyen animéket semmiképpen nem ajánlott megnézni 18 éves kor fölött, hacsak az ember nem akar agyzsugorodásban elhalálozni.
Zaizen nagymester intelmeit követve, első troll bejegyzésem a nagyon trendi (ez a szó olyan cuki-muki
) TOP 10 létrehozása lesz, melynek témája az ugyancsak nagyon trendi anime lesz. És hogy még ennél is trendibb legyek, természetesen hentai is fog szerepelni a palettán. Trendiségem betetőzéseképpen pedig nem fogom kihagyni a trendi animéket sem a sorból, hiszen mások által imádott tömegcikket olyan trendi fikázni.
10. Naruto – A gyerekek nagyon szeretik ezt az animét, és én ezt mélységesen megértem. Ellenben egy felnőtt szemével nézve a dolgot, igencsak csúfos kudarcot vall e műremek. Sajnos 3-4 résznél tovább nem tudtam élvezni egy olyan animét, ahol a karakterek bárgyúak és sablonosak, és amiben a legnagyobb poén, hogy Narutónak hasmenése van (többször visszatérő momentum, ha jól láttam AnimeConon egy egészt részt kerekítettek a téma köré). A sexy no jutsu pedig megérne egy külön fejezetet. Nem tudom, hogy ki az az épeszű férfi, aki ráizgul egy kiskölyökre, aki az orra (és szeme) előtt változik át nővé. Arról nem is beszélve, hogy egy 10-14 éves rajongótáborral rendelkező animében nem kellene picsa- és csöcs kirakós „nőket” mutogatni. (Sajna a gyerekek ezt jó példának hiszik, és a cosplaynél is látszik, hogy még le is utánozzák. – bővebben majd egy másik bejegyzésben)
9. Chobits – Az anime fő erényei, hogy aranyos és kedves. Mivel én nem vagyok egy romantikus lélek, ezért nekem ez egy animében édeskevés.
A főhős egy looser, maximum röhögni lehet rajta egy sort. Bár előnyére válik, hogy nem a szokásos picsogó bishifiú.
A főhősnő minden férfi álma, a tökéletes nő! Naiv, szőke, gyönyörű, nem beszél sokat, kiszolgálja az embert (minden téren, ha éppen hagyják neki), minden szavadat issza, miközben hatalmas szemeivel istenítve bámul ki az üres kis fejecskéjéből. És ami a legfontosabb, mindig kirakja mindenét, jól láthatóan, hogy a férfi szemeket lehessen min legeltetni! Hát ki kérhetne Istentől ennél többet!
Van benne ugyan egy-két kifejezetten jópofa karakter, de maga a sorozat ritka unalmas. Az ember megnézi az első két részt, az utolsó két részt, és látta az egészet. A végén a drámázás szánalmas, mire történik végre valami, addigra az ember már lemond az egészről, felesleges próbálkozás a végén valami mondanivalót beleerőszakolni. Itt külön megemlíteném a rajzot, mert az is megér egy misét. Technológiai szempontból kitűnő. Egyetlen dolog, amiért az egész egy groteszk izévé lényegül, hogy az anatómiát hírből sem ismerik a rajzolók. Tudom, az animéknek külön anatómiája van, de az, hogy szinte az összes karakter álla tök egyforma, és hogy a lábuk olyan hosszú, hogy a seggüket a nyakukban hordják, az kifejezetten a CLAMP stílus sajátja. (Bár a Chobitsban ez nem ütközik ki olyan vészesen, de ahogy haladunk a CLAMP történelemben, egyre inkább kiszúrja az ember szemét.)
8. Inu Yasha – Igazából érdekesen kezdődött, csak miért kellett úgy elhúzni. Az egész dögunalmas. A gonosz karakterek nagyrészt inkább nevetségesek, mint félelmetesek, a jó karakterek mindent túldrámáznak és egyfolytában nyafognak valamin. Egyébként amit még nem értek, az Kagome és Inu Yasha kapcsolata. Egyfolytában veszekednek a legapróbb marhaságokon, a megértés és az egymás iránti tisztelet legapróbb jelét sem mutatják. Ez se nem kapcsolat, se nem az a nagy drámai szerelem, aminek be van állítva. Egyik kedvenc cosplayesem szavaival élve (szabad fordításban): „Hogy áll az a Kagome ügy? Ohhh, 200 rész és még mindig nem vagytok együtt. Ha-ha-ha!!! Lehet, hogy a meleg bátyáddal kéne inkább lógnod! Uhha-ha-haaa!”
7. Átváltozós-harcolós animék – Ezeket az animéket azért vettem egy kalap alá, mert teljesen egyformák. Ugyanolyanok a karakterek, a részek felépítése, a szövegek, és tömeg gyártják őket. A legsablonosabbak és legunalmasabbak ezek közül a Magic Knight Rayearth, Wedding Peach, Mermaid Melody Pichi Pichi Pich, Tokyo Mew Mew (és még biztos van egy csomó, amit nem is láttam, hála az égnek!). Szándékosan nem írtam közéjük a Sailor Moon-t, mert ugyan az elején felsoroltak erre a műre is igazak, de nem fogok azért beszólni Vasarely-nek, mert mára már mindenki kockákat és gömböket rajzol. (Na jó előfordul pár háromszög és sokszög is, de az ritka.)
Mi az amitől ezek az animék annyira hasonlítanak?
Kezdjük a karakterekkel: picsogó kis picsák drámáznak bishi vagy looser pöcsökkel, bárgyúak, felszínesek és ostobaságokat művelnek. Minden ilyen animében ultra agresszív idegesítő rinyagép kiscsajok vannak beállítva, mint az alap elfogadott viselkedési forma megtestesítői. És a sok buta kiscsaj ezt beveszi, és így viselkedik (erről írok mad egy külön blogbejegyzésben). A hímkarakterek vagy idióták, és/vagy bishik (aka. transzvesztiták/androgünök), és/vagy nárcisztikusak, és/vagy csak szimplán bunkók.
A sztori minden részben ugyanaz. Rövid felvezetés a főhős mindennapjaiból, vagy a tervezgető gonoszok bemutatása. Aztán a gonosz elkezd gonoszkodni, vagy a főhős nagy szarba kerül, mert vagy ő, vagy valamelyik cimborája valami nagy baromságot művelt, majd jönnek a bonyodalmak és a sok dráma. Aztán jön a nagy harc, ami nevetséges. Félórás balettozós és széteffektezett átváltozások, közhelyes erkölcscsősz monológok, idióta harci kiáltások/szövegek/utasítások, és még annál is sokkal idiótább harci technikák. Lásd, énekléssel győzzük le az óriásszörnyet (WTF?), vagy éppen fél órás balettozással, és rózsaszín szívecskékkel hadonászunk közben. Persze a gonosz abszolút fölényben van, míg a csata végén mégiscsak a főhős lesz a győztes. Ilyenkor jut eszébe az az embernek, hogy milyen galaktikus anomália következményeként győzhette le a kis nyomoronc, a totál-brutál, mega erős, csettintéssel gyilkoló félistent. Majd mindenki boldogan összeborul és itt a vége.
Külön kiemelném a Widding Peach című műremeket, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, ha hányni akar egy jót. Valószínűleg állami projekt keretében készült ez a sorozat a házasságkötések növelése érdekében, hogy átmossák a fiatal leányok csöppnyi agyacskáját, és kitermeljenek egy csomó férfivadász hisztérikát, akiknek életük célja hogy habcsóknak öltözzenek, és egy napon keresztül mindenki őket ünnepelje, mert persze a férjjelölt az csak kellékként szerepel az eseményen, hogy ő mit akar vagy gondol, az nem számít.
Van még egy csodálatos sajátossága ennek a műfajnak. Mikor az ember már a falat kaparja, úgy szenved, és megváltásként csendül fel az ending, akkor beléd rúgnak még egy nagyot! Jön az előzetes a következő részből, ami szembesít téged azzal az őrületbe taszító ténnyel, hogy ezt a szart még vagy 500-szor meg akarják veled nézetni sorozat címén.
6. Lucky Star – Ez az az anime, amikor valami nagyon aranyos és nagyon ironikus próbál lenni, de egyik sem megy neki valami jól. A szereplők többsége idióta kislány, akiknek az a legnagyobb problémája, hogy melyik oldaláról kell elkezdeni enni a csokikrémmel töltött tölcsér alakú süteményt (a nevét nem jegyeztem meg), és mindezt képesek fél órán keresztül filozofikus beszélgetésben ecsetelni. Ez után a jelenet után állt be nálam az agyhalál, és tettem le arról, hogy én a továbbiakban ezzel a sorozattal foglalkozzak. Az egyetlen pozitív ötlet, hogy a főszereplő munkahelye egy cosplay café, ami sok alkalmat ad az otakuk kifigurázására.
5. Kukucska – Ez egy tanmesébe bújtatott borzalom. Nagyon okosak és nagyon tanulságosak akarnak lenni. Hihetetlen félresiklott eszközökkel próbálják erkölcsös irányba terelni az animén nevelkedett kobakokat, a lehető legnagyobb buzgalommal. A főszereplő kismadár valójában értelmi fogyatékos. Mert vegyünk ugye egy alap szituációt: A néni pletykás, mindenkiről mindenféle légből kapott valótlanságot hazudik, és ezért mindenki utálja őt. Nem így Kukucska: „Hűűű, de jó amit csinálsz, milyen jó fej vagy, milyen érdekeseket mondasz!” És megint utolért az agyhalál. Az már csak tetézi a dolgot, hogy a rajz stílusát ecsetelni teljesen felesleges, mert az nincs neki. Az egész úgy ahogy van kritikán aluli, és a legdöbbenetesebb, hogy ezzel még mondani is akartak valamit.
4. Elfen Lied – Jonná mester szavaival élve, ez az anime kizárólag egy kategóriába sorolható: agyfasz. Hemzseg az indokolatlan erőszaktól, annyira semmi értelme, hogy az ember legszívesebben kitépné a saját szemgolyóit, csakhogy ne kelljen több repdeső véres testrészt látnia. Az egész beteges. És persze kell bele a meztelenség is, csak úgy jól kitárulkozva, mert az dramaturgiai alapkellék és anélkül anime nem születhet erre a világra.
3. Cool Devices – Erre a hentaira nem vesztegetnék sok szót. Annyira gyenge, hogy még egy gusztusosabb rókát sem vált ki az emberből. A cím magáért beszél, van benne sok eszköz, sok mindenhez, olyasmihez is, amire a perverz ember fantáziája is csak nehezen áll rá.
2. La Blue Girl – Ebből a hentai sorozatból nem sokat bírtam nézni, úgy bele-bele nézegettem a részekbe. Első ismerkedésem eme remekművel mély nyomokat hagyott bennem. Garantálom, hogy aki ezt megnézi, az utána két hétig biztosan nem fog szexre gondolni.
Az első rész, amit láttam belőle (nem sorban néztem őket) úgy kezdődött, hogy egy kiscsaj hiányos öltözetben fut az erdőben, egy nagy szörny üldözi. A szörnynek sok csápja van, amik jól megnyújtott férfi hímtagok. Jó sok volt belőlük! A szörny beéri a nénit, majd módszeresen erőszakolni kezdi (minden nyílásra jut több csáp is). Erre megjelenik egy másik néni, egy extra cool amazon, aki lekaszabolja a csúnya szörnyet. És megjelenik a főcím. És az egérke a kezem alatt ekkor egy kicsi x-re tévedt ama jobb felső sarokban, és az összes letöltött részt kiirtottam a gépemről.
Teltek múltak az évek, és neten kis részletekben feltöltögetve is elérhetővé vált a cucc, gondoltam, hátha más részekben több az értelem. (Szeretem a hentait, azt a fajtát, aminek van története, a karakterek személyisége fejlődik, és nem a szex miatt van az anime, hanem az anime dramaturgiájának a része a szex, ahol is eme cselekedet eszközként szerepel, nem pedig célként. Van ilyen hentai!) Hát abból a pár percből, amit megnéztem még egy-egy részből, teljesen világossá vált számomra, hogy ez a sorozat egy szemétkupac. Kezdve a nagy csöcsös, a szexet fegyverként használó (szó szerint szexelve verekedett) izomamazontól, aki beleszeret az ellenségébe, a szélsősegesen szado-mazo, szexnek nem igazán nevezhető ocsmányságig. Elmondhatom, hogy ez a legbrutálisabb megerőszakolása mind a műfajnak, mind az emberi szemnek és agynak.
1. Death Note – Azért a Death Note került a lista élére, mert a legnagyobb csalódást ez az anime okozta nekem. Az első 18-20 részt láttam belőle körülbelül, és utána még egy-egy részbe belenéztem. Az anime zseniálisan indul. Elfogadható grafikával, ötletes alapszituációval, jól felépített karakterekkel.
A főszereplő Light a tipikus antihős. Közönyös, mindenkit lenéz, hozza az unott zseni úri gyerek formát. A felsőbbrendűségi komplexus mintapéldája. Enyhén pszichopata, de még jól is áll neki. Ámde egy shinigami (halálisten) kiszúrja magának, és lepottyant elé egy füzetet, amivel kvázi következmények nélkül lehet gyilkolni. Erre a hősünk nagyon rákap. Az elején önmagát is becsapva az erkölcsösség és igazságosság álcájában tetszelegve öli halomra a rossz fiúkat. De mikor valaki az útjába kerül, aki ártatlan, az összes maradék erkölcsi gátja széttörik, a felsőbbrendűségi komplexusa felerősödik, és isten szerepét ölti magára (ezt valamelyik részben ki is mondja, ha jól emlékszem).
Közben megjelenik egy másik zseni, L az Asperger-szindrómás (autizmus egy válfaja) nyomozó. Az ő karaktere annyira már nem hiteles, ha valaki találkozott valódi autistával, de elfogadható. Az ötlet mindenképpen plusz pontot érdemel. Az elején már látszik, hogy egy jól átgondolt és mesterien felépített történetről van szó. Minden karakternek kiforrott jelleme és szerepe van. Az elején.
Az első döbbenet és csalódás Misa-Misa. Ennél átlagosabb és sablonosabb nőábrázolást ki sem lehetett volna találni egy animébe. Ki kell szolgálni a rajongókat, húzzunk elő valamit, ami eddig mindig bevált. És íme, itt a túl rövid szoknyás, anorexiás kis hisztigép idol. Minden férfi otaku álma, ha női karakterekről beszélünk. De ezt a békát lenyeljük, megértőek vagyunk, valamit tálalni kell a férfiaknak ebben az animében is, és kell egy újabb kislány hülyítő példaképet állítani a birka fangirlök elé.
A második és az animére mérhető legnagyobb csapás (ami végképp szétoszlatta bennem azt a hitet, hogy manapság lehet jó sorozatot csinálni, ami nem a rajongókat akarja kiszolgálni, hanem a szerző tehetségét tükrözi) az volt, amikor Light nagy cselesen lemondott a halállistáról, és hirtelen egy picsogó erkölcscsősz nyálgép, „én jó fiú vagyok és nem csináltam semmit, és ezt be is bizonyítom, mert én ilyet soha nem tennék” bishi vált belőle. WTF? Miért is változik meg egy ember eredeti jelleme attól, hogy elfelejt egy tárgyat és a hozzá kapcsolódó eseményeket? Miért lesz olyan a személyisége, amilyen soha nem volt, a halállista megtalálása előtt sem? Arról nem is beszélve, hogy az eddigi openinget és endinget, ami zseniális volt és teljesen visszaadta az anime alaphangulatát, kicserélték valami disszonáns, hörgős zúzásra, ami még a legkevesebb jóindulattal sem nevezhető többnek zajnál, és súlyos személyiségzavart és skizofréniát okoz; a képi világ pedig epilepsziát.
Ezek után már sorozatban követik el a legnagyobb hülyeségeket és logikátlanságokat, csakhogy megmaradjon a nézőszám. Ilyen az idióta looser rossz fiúk gyülekezete, akik Kirát játszanak; vagy L halála, és két kis L klón bepasszírozása a sztoriba. És most már inkább bele se nézek.
Ezzel az animével két rossz dolog történt, ami a teljes elbutításához vezetett. Az egyik, hogy népszerű lett, a másik, hogy a készítők ezt észrevéve elkezdték kiszolgálni az otakukat, ahelyett, hogy az eredeti vonalon maradtak volna. Így lesz valamiből, ami a legjobb lehetett volna, a legrosszabb.
Hát ez lenne az, az én kis tízes listám azokról az animékről, amit senkinek nem ajánlok, aki már kilépett a gyermekkorból.
(Azt hiszem, ez a poszt kicsit hosszabbra sikeredett, mint eleve terveztem. De ha egyszer felszakad a gát, akkor megindul az áradás.
)

Ez kurva jó, főleg azért mert nem káromkodsz mint pl. én.
A Kukucskán, az átváltozósokon és az Inuyashán beszartam. Nagyon jó lesz ez, remélem nem előzöl meg a Narutóval, bár tök mindegy, úgyse lesz egyforma.
LULLLZZZ
Köszönöm Mesterem! Büszke vagyok, hogy elnyerte tetszésedet, már csak ezért megérte! :*
Az igazság az, hogy kicsit összecsaptam, hogy gyorsan kikerüljön valami, nem vagyok vele 100%-osan elégedett, a többivel majd alaposabb leszek.
A csúnya szavakat nem szeretem, annál a magyar nyelv sokkal gazdagabb és színesebb!
10.:Same here!
9.:Már az alap ötlet is irritál.
8.:Azzal különbséggel, hogy én már a legelejétől unalmasnak találtam.
7.:Magical girl anime in a nutshell!:)
6.:Azt mondják, hogy pont az eleje nem olyan jó, mint a többi. Én inkább az otaku’s viccek miatt kerülöm, mert tuti, hogy nem fogom föl az utalásokat. Vagy nagyon szereted, vagy pont utálni lehet ezt a cuccot.
5.:Na, az annyira nem rossz!:)
4.:Második legrosszabb anime nálam.
3-2.:Nem tudom kommentálni.
1.:Hmmmm. A manga jobban tetszett, de igazándiból még így is jobb néhány agyon hypepolt cuccnál, amit én ismerek.
Amúgy köszi az ihletett, én is csinálok hasonlót!
LOL
Nem jó ebbe az AnitTTop-ba, annak egy külön részleg kellene. Mellesleg irtó nagy Kukucska fan vagyok, kiállok érte, mer’ ez jó. Olyan szinten sz*patja az embert, hogy kár lenne nem élvezni.
Mellesleg Csuparánc néniről ne feledkezz meg: totálisan dementálódott (agyi leépülés) a banya és azt sem tudja, hogy a Földön van. Szerintem ő a best of karakter. ŐszApó meg elgondozgatja (sok ilyen van a mai szoc.otthonokban IRL is) oszt jóvan. Amúgy jó az az anime, nem kell erre a listára. Tök király. A napi szenvedés után nagyon fain leülni elé és megnézni az aznapi részt, ami az ötvenötödször leadott ismétlést. 
Van olyan, amiről ennmyit is kár volt írni,mert annyira szánalom, hogy írni is kár róla pölö Nyarnyútó.
A Kukucska meg überlolkawai kategória.
A másik anime, amibe kompetens vagyok az az Inuyasha.^^” Én a manga miatt szeretem (persze már annak is vége). De annyira sose volt egyetlen anime sem jó, hogy sztároljam (na jó a GitS: S.A.C. szériák azok…azok ott vannak).
Jó, hogy másoknak van ehhez türelme, nekem nem lenne erőm ilyen top akármiket írni.
U.i.:a DN ost-ek viszont jók nagyon. Bár az is csak úgy az első 50 soundtrackig tetszik igazán.
Bocs a dupláért. A Kukucskához: csokis-banános sütemény rulez!!!
terika: Ezen nem fogunk összeveszni!
Semmi rossz nincs abban, ha másnak más a véleménye a dolgokról, mint nekem.
Lesz ez még így más témakörökben is!
Félre ne érts…nem jól fogalmaztam, ha nem érzed az enyhe iróniát. ^^
Kicsit értetlenke vagyok.
hmm…yo…egész yo…láttam már ennél sokkal hülyébb,indokolatlanabb “anti-anime” oldalt…bár én sok dologban nem értek weled egyet…de a véleményed wiszonylag kultúrált formában közölted…szal ok
Szia!
Látom az Elfen Lied a 4. helyet kapta… ehez lenne egy két hozzáfűzni valóm:
Amiről te beszélsz az csak az első rész! Végig nézhetnéd, mert kiderül belőle minden… am te nem lennél picit ideges? ha 8 évig végeznének rajtad kísérletet és be vagy zárva?? Azon kívűl utolsó epizódokból/fejezetből kiderül hogy miért is utálja az embereket… Miért kell rögtön leírni? Mikor csak az első részt láttad…Jó aláírom h az epizód 1 eléggé durva… De akkor is ha nem nézem végig nem mondok véleményt róla….
Imádom az EL-t védő kommenteket olvasni. Mindenki felfoghatná már, hogy nem feltétlenül tetszik ez az anime mindenkinek.
Mellesleg meg egy első epizód után simán el lehet dönteni, hogy valami tetszik-e vagy sem. Nem kell hozzá végig szenvedni 10+x+5 részt, hogy véleményt lehessen mondani. Ha az első rész nem tetszik az nem a néző hibája.
De ettől még az Elfen Lied egy népszerű és kedvelt anime; és pont ezért, mert brutális és rideg és minden csupa vér és … ja. Neki is van egy egész klassz kis története, meg fokozatosan a vége felé derülnek ki a dolgok. Persze hogy nem kell szeretni valamit ami nem tetszik, de azért nem kell leszólni egy jó animét, mert neked nem jön be. Ízlések és protonok.
Meg különben egy csomó idióta jön kommentelni, hogy: HÉéééé… nem is igaz…… az EL fasza és te vagy a sz@r…..
Meg nagyon régen írtam kommentet és most kiélem magam.
Am sztem nincs igazad! Sőt!
Bocsi, hogy káromkodok, de valami nekem nagyon nem tetszik. 2 szó: Hülye vagy!
Szinte amiket felsoroltál abból 3 minimum cool! Bár ízlések és pofonok. Tiszta szívemből gyűlöllek. G***!!!!!
Nekem mindegy. Leszarom.
Megyek nézek Elfen Lied-et.
Amúgy csak mondani akarom, hogy ha InuYasha meg Kagome egyből össze jött volna, akkor szted aki csak azért nézi, mert ők ketten vannak, akkor nem nézné olyan! Már romlana a nézettség!
Más részt a Film2ben igen is van csók.
Am meg van benne drámai rész, lehet, hogy többször veszekednek, de attól még szeretik egymást, és oylanokról ne mondj véleményt, amit eddig nem néztél végig (részenként)!
A Naruto pedig, hát félig meddig igazad van! Azt jól írtad!:D
Az Elfen Lied szerintem jó, és modj rá bármit!:D
Jah, és bocsi az előző káromkodásomért, valami NAGYON felnyomta a fejemben a pumpát! De annyira kiakadtaam, hogy…
Te normális vagy faszfej?
Eszem, faszom megáll!
A Naruto, az Inuyasha és a Death Note azok igen is JÓ animék!!!
Inkább azt a kettő hentait rakd a rangsor elejére!!
Ajánlok neked egy oldalt:
http://zaizenjotaro.wordpress.com/2007/08/29/tiz-ok-amiert-a-death-note-a-vilag-legjobb-animeje/
Talán kinyílik a szemed.
aron mindenkinek megvan a saját véleménye, nem kötelező elfogadni.
Szerintem igen is jó animéket felsoroltál itt, de ez a TE véleményed, nem szólok bele. A DN-hez pedig igenis illik a 2. op. és ed. Miért? Mert a végére már annyira eldurvul ez a harc és Light is teljesen beleőrül ebbe az egészbe és az egész békés világ is ezzel a feje tetejére áll (mivel nem létezik tökéletes világ, mert ha nincsenek bűnözők, az már egy torz világ), hogy már mást el sem lehetne hozzá képzelni.
Az a baj ezekkel a véleményekkel, hogy egy csomó animét végig sem néztél, így úgy törsz felettük pálcát, hogy nem tudod, hogy mit is akartak üzenni vele.
Elfen Lied: Az eleje persze… véres. De a végére egész jó kis történet kerekedik belőle. Ezt sem nézted végig.
A többihez nincs egyéb hozzáfűznivalóm. Van, amivel egyetértek, van amivel nem. A Chobitsról, ha ez a véleményed, akkor ez, ha neked nem tetszik, akkor nem. Nekem igen. Nekem elég ez a felhozatal.
Mellesleg egy kérdés. Létezik olyan anime, ami elnyerte a tetszésedet?